Mire jó az aluminium profil?

Melyik az az aluminium profil?

Ezt főleg azok kedvéért érdemes már jó előre tisztázni, akik nem viseltetnek kifejezett érdeklődéssel a világítástechnika vagy a belsőépítészet iránt és csak úgy szükségből kénytelenek most hirtelen némi tudást magukra szedni. Szóval az aluminium profil akkor kell, ha LED szalagot szeretnénk ízlésesen és tartósan felszerelni valahova. Ez lesz az a léc, vagy csík, amiben, ami mögött, ami mentén fut, ez persze attól is függ, pontosan hogyan helyeztük oda.

Alapvetően persze feltehetjük a csíkokat enélkül is, mondjuk egy polc kiemeléséhez egyáltalán nincs rá szükségünk. De ha már a konyhában szeretnénk a mosogató fölé elhelyezni lehet, hogy jobban járunk vele. Ennek se túl bonyolult a felhelyezése, hasonlóan a szalaghoz, igazából némi sütnivalóval a ház ura is minden előképzettség nélkül felragasztja. No de miért pont aluminium? Meg miféle aluminium profilok vannak?

Az aluminium profil miért pont alumínium?

Ennek pusztán technikai okai vannak, az aluminium, mint anyag, könnyen formálható. Ugyan nem egy leányálom önteni, ezért nem is szokás csak ha ötvözetként alkalmazzák, a formálhatóság és a kezelhetőség praktikussá teszi. Egy aluminium profil szállításakor ugyan ügyelni kell, hogy ne törjük, ne hajlítsuk meg, ez a tulajdonság ugyanakkor az egyenetlen felületekhez való alkalmazkodásnál kifejezetten jól jön. Miért? Mert egy kerek élnél oda lehet hajlítani, egy íves saroknál hozzáidomíthatjuk az adott felülethez. És nagyon ritka az a ház, ahol minden sarok, minden él minden esetben pontosan 90 fokos szöget zár be. Az aluminium profil emellett vágható. Ez szintén praktikus, mert kimérhetjük mi előre és leadhatjuk úgy a rendelést, de ha nincs időnk előre tervezni, egyszerűen veszünk egy adagot, mondjuk alu profil 20×20 méretben és helyben vagdossuk őket – elég egy lombfűrész is akár. Persze hosszútávon elfáradunk egy aprócska kézifűrésszel, meg cserélgethetjük az éleket is folyton, de nem kell túl nagy technikai felkészültség sem.

Ami pedig még nagyon praktikus az aluminium profilok esetében, hogy az alumíniumnak kiváló a hőelvezető képessége. Ráadásul könnyű. Ez már két jópont, hogy LED szalagokkal egy lapon említsük. Persze, a LED technika egyáltalán nem melegszik fel egy hagyományos vagy halogén izzóhoz képest, de azért egy jó nagy teljesítményű Led sornak még mindig van hőleadása. Pláne, ha bezárjuk egy sarokba, és egész este be van kapcsolva, sőt, mondjuk legyen fakazettás a mennyezet. Szóval ha az aluminium profil történetesen elvezet ebből a hőből egy jó adagot, csak a rendszer javát szolgálja.

Az meg, hogy könnyű, magáért beszél. Most képzeljük el, miféle tartórendszert, hány csavart és függesztési pontot kéne alkalmaznunk, ha tömör vas lenne az egész. Egy álmennyezet vagy egy gipszkarton fal nem biztos, hogy megbirkózna a súlyával, vagy legalábbis, ha tervezünk még pár polcot is oda. Úgyhogy egy habkönnyű, jó hőelvezető képességű és igényeinkre szabható kis anyagot kapunk az aluminium profil képében.

Milyen aluminium profil fajták vannak?

Mivel műszaki emberek találták ki és műszaki emberek használják, így műszaki emberek is nevezték el a különféle fajtákat. Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy ezek az a nevek is teljességgel a praktikum jegyében születtek. Nem lesznek művésziek vagy rejtélyesek, sőt, nevük hallatán valószínűleg az is rögvest tudja, miről van szó, vagy legalábbis ki tudná választani egy adag közül, aki korábban még sosem találkozott aluminium profillal.

Szóval van az alumínium c profil, az aluminium l profil és az aluminium u profil. Na vajon melyiknek milyen a formája? Igen, olyan betű, mint amivel a neve kezdődik. Tessenek kipróbálni, az alábbi linken egy adag profil, csak kép alapján vajon melyik melyik?

https://ledguru.hu/kiegeszitok-179/aluminium-profil-212

Nincs is itt több misztikum, amiről a leplet leránthatnám. Talán csak annyi, hogy egyik másik elhelyezése mennyiben is érdekes számunkra. Az L forma általában sarkoknál praktikus, mondjuk vízvetőként alkalmazva egy konyhapulton – ebbe mondjuk ritka, hogy fényt vezetnénk, mert minek? Az U vagy C már inkább alkalmasabb rá, hogy „elrejtsünk benne valami. Ez kevésbé illeszthető sarkokba, viszont jó búvóhely. Mindjárt elmondom, hogyan is lehet használni.

Az aluminium profil felhelyezése

A különféle fajátákról, formákról beszéltem az előbb, na és persze onnan indultunk ki, hogy de jó is benne a LED szalag. na de nem mindegyiknek ez a lényege. Van aluminium profil üveghez vagy aluminium gépépítő profil, ami inkább terel, lezár egy felületet. Amelyekben fénycsík fut, leginkább dekorációs elemként szolgálnak, bár némely esetekben a helyi világítást is szolgáltathatják. Miért jobb így, mintha szabadon futna egy fénycsík? Mert nem vakít el. A fedő, amivel lezárjuk a profil, lehet áttetsző vagy opál. Ez előbb, víztiszta fedő leginkább véd, ez mondjuk kültéren nem ostobaság. Az opál viszont el is takar, mattítja a fényt. Ez két dologra jó: nem égeti ki a retinánkat – hiszen közvetlenül vagy közelről a LED igen erős fényű, nem pont kellemes – és egybefüggőnek mutatja a fényt. Ezutóbbi meg dekorációs okokból jó, így lesz valójában fény csík az az égősor, ami azért a valóságban sok apró diódából áll.

Remélem sikerült némileg kedvet hozni a profilokhoz, nem drága, de praktikus és könnyen kezelhető elemekről van szó, aminek hála feldobhatjuk az otthonunkat.