Hírek Klub Csapat Mérkőzések Utánpótlás Galériák Videók Kapcsolat Linkek

Komoly megmérettetés előtt a válogatott

Szerkesztve: 2011-12-07 14:59:15 | Kategória: Egyéb

December 14-től 18-ig világbajnoki selejtező tornát rendez Magyarország Gyöngyösön, ahol a Szbornaja mellett a lett és kazah válogatott lesz Magyarország ellenfele.

A kvartettből az első két csapat kvalifikálja magát a világbajnokságra. Az első helyezett automatikusan, a második pótselejtezővel. A szlovén válogatott elleni felkészülési mérkőzések után faggattuk Harnisch Ákost az esélyekről, felkészülésről, vb-részvételről.
„Nagyon nehéz csoportba kerültünk, és mindenkinek 120 százalékot kell nyújtani ahhoz, hogy megszerezzük a továbbjutást érő második helyet. Szükségünk lesz a közönség biztatására, de Gyöngyösön jó hangulatban, szuper közönség előtt játszottunk már, szerintem ebben nem lesz hiba. Az ETO-nál nagyon komoly munkát végeztünk, a sok nemzetközi mérkőzésen a Futsal Cup-on rengeteg tapasztalatot szereztünk, így a lett bajnok elleni győzelemmel is, ahol sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél. Ennek a mérkőzésnek a dvd-jét a klub vezetősége eljuttatta a válogatott szakmai stábjának, hogy ezzel is segítse a nemzeti együttes felkészülését.
Nagyon nagy teher lesz rajtunk, győrieken, hiszen a csapatból öt játékos tagja a keretnek, és a mi játékunk meghatározó lesz a mérkőzéseken, de felkészültek vagyunk, mert a klubnál folyó szakmai, fizikai munka megfelelő állapotba hozott bennünket. Az ETO–val bebizonyítottuk, hogy Rigában hazai pályán a nagy riválist már egyszer legyőztük, remélem, hogy megfelelő ráhangolódással és taktikával ez a siker itthon is megvalósítható lesz.
Mentálisan is erősek vagyunk, jó közösséget alkotunk és a mérkőzéseken is megmutatjuk majd mire vagyunk képesek. Úgy gondolom tehát, hogy társaimmal együtt mindent el fogunk követni a jó szereplés érdekében, és egy jó eredménnyel nem csak a válogatott, hanem Győr és az ETO hírnevét is öregbíteni tudjuk.
Ha minden kedvezően alakul és részt vehetünk a thaiföldi vb-n, úgy gondolom pályafutásom egyik nagy eredménye lehet a világbajnoki részvétel.”
Harnisch Ákos tehát bizakodó és felkészülten várja a gyöngyösi mérkőzéseket. Sok múlik rajta és válogatottbeli társain, hogy a magyar futsal nevét beírják a sportág aranykönyvébe.

Molnár Attila

 

 



Következő bajnoki mérkőzés

Rába ETO
Colorspectrum Aramis
Kezdés: 18:30
2012-05-21
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok

Legutóbbi bajnoki mérkőzés


Colorspectrum Aramis3
Rába ETO9

Bajnokság állása: 22. forduló

Csapat Pontok
1. Rába ETO 56
2. MVFC Berettyóújfalu 43
3. Gödöllői Bikák 43
4. Colorspectrum Aramis 37
5. DEAC Futsal Club   36
6. Újszegedi TC 35
7. Admirál-Haladás VSE 33
8. Vasas 1988 Déli Futsal 30
9. Üllő FC Cső-Montage 25
10. Rubeola FC Csömör 18
11. MAFC BME Docler Akadémia 14
12. Nagykáta SE Futsal 11

Hirdetés

Statisztika

Az oldalt eddig 455408 látogató tekintette meg!
Bejelentkezés
Támogatók
  • Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Rába
  • Duna Takarék
  • Nemak
  • Gombosi Pálinkafőző
  • Magyar Aszfalt
  • Deé Pincészet
  • Four Gates Hungary
  • Győrszol
  • Security Patent
  • Buborék Kft.
  • Hotel Famulus
  • Rehab Rába
  • Graboplan
  • Rakusz
  • Arrabona Med
  • Észak-Dunántúli Regionális Mosoda
  • Bortársaság
  • Ördögkonyha
  • Arrabona Játékterem
  • Lukács-iskola
  • Select
  • Zöldfa Étterem
  • SPEEDFIT
  • Winkler TÜZÉP
  • Dolly Szalon
  • KT-Led

További támogatók

Máj 2012
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Összes esemény megtekintése

Aktív szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd az új bajnokságban a címvédő Rába ETO?
Ismét megvédi címét a győri együttes (87%)
Ezúttal csak ezüstérmes lesz az ETO (8%)
Dobogós, harmadik lesz a pontvadászatban a Rába-parti alakulat (1%)
Meglepetésre nem lesz még dobogós sem a csapat (4%)
Aktív szavazás
A tavaszi szezonban melyik nap nézné szívesebben a Rába ETO hazai mérkőzéseit?
Péntekenként, este fél héttől (61%)
Hétfőnként, este fél héttől (39%)