Hírek Klub Csapat Mérkőzések Utánpótlás Galériák Videók Kapcsolat Linkek

Final Fourba kerülés a cél

Szerkesztve: 2012-01-22 20:25:23 | Kategória: Egyéb

A cím nem az UEFA Futsal Cup-ra, hanem a Magyar Kupára utal. Az új rendszerű lebonyolításban a kézilabdához hasonlóan a legjobb négy csapat egy helyszínen dönti el, ki lesz a Magyar Kupa győztes kis hazánkban.

Az Újszeged Futsal Club már tagja az elitnek, és most a Rába ETO-n a sor. Az ellenfél a Rákosmenti FC NB II-es csapata, és az első mérkőzésen még november végén, a Rába ETO 13-3-ra nyert Soroksáron. Akkor Harnisch Ákos vitte a prímet, négy gólt lőtt, és a fiatal Bárdosi mellett Dróth és Gyurcsányi is kétszer volt eredményes. Az ETO légiósai nélkül játszott, egyedül Mincho volt a csapatban, aki bombagóllal búcsúzott.
Most a győrieknek csak a győzelem lehet az elfogadható még akkor is, ha nem a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, hanem második otthonukban, Ikrényben játszanak a visszavágón. A csapatban ezen a mérkőzésen mutatkozik be a két új igazolás, a portugál Ramada és a brazil Café, tehát Dobre és Ali kivételével, akik a nemzeti csapatnál készülnek az Európa Bajnokságra, legerősebb keretével igyekszik érvényesíteni a papírformát a Rába ETO. Már edzett is a csapat a Győrhöz közeli település sportcsarnokában, és sok szurkolóra számíthatnak, hiszen a tavalyi rájátszás egyik mérkőzését is itt játszotta az ETO, méghozzá teltház előtt. Most a Magvassy talajának kézilabda BL-re történő felkészítése a gerfloor sportpadló lerakása miatt játssza Magyar Kupa visszavágóját a Rába ETO Ikrényben. A mérkőzés január 25-én 18 óra 30-kor kezdődik az ikrényi iskola sportcsarnokában és a mérkőzés megtekintése minden szurkolónak ingyenes.
Molnár Attila



Induló

Következő bajnoki mérkőzés

Rába ETO
MVFC-Berettyóújfalu
Kezdés: 18:30
2012-02-23
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok

Legutóbbi bajnoki mérkőzés


Colorspectrum Aramis1
Rába ETO5

Bajnokság állása: 17. forduló

Csapat Pontok
1. Rába ETO 43
2. MVFC Berettyóújfalu 37
3. DEAC Futsal Club 31
4. Gödöllői Bikák 30
5. Colorspectrum Aramis 30
6. Újszegedi TC 25
7. Vasas 1988 Déli Futsal 24
8. Admirál-Haladás VSE 24
9. Üllő FC Cső-Montage 16
10. Rubeola FC Csömör 14
11. MAFC BME Docler Akadémia 12
12. Nagykáta SE Futsal 4

Hirdetés

Statisztika

Az oldalt eddig 409192 látogató tekintette meg!
Bejelentkezés
Támogatók
  • Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Rába
  • Duna Takarék
  • Gombosi Pálinkafőző
  • Nemak
  • Magyar Aszfalt
  • Deé Pincészet
  • Győrszol
  • Four Gates Hungary
  • Security Patent
  • Hotel Famulus
  • Rehab Rába
  • Graboplan
  • Rakusz
  • Arrabona Med
  • Észak-Dunántúli Regionális Mosoda
  • Bortársaság
  • Ördögkonyha
  • Arrabona Játékterem
  • Lukács-iskola
  • Select
  • Zöldfa Étterem
  • SPEEDFIT
  • Winkler TÜZÉP
  • Dolly Szalon
  • KT-Led

További támogatók

Február 2012
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
14
15
16
17
18
19
21
22
24
26
27
28
29
    

Összes esemény megtekintése

Aktív szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd az új bajnokságban a címvédő Rába ETO?
Ismét megvédi címét a győri együttes (88%)
Ezúttal csak ezüstérmes lesz az ETO (7%)
Dobogós, harmadik lesz a pontvadászatban a Rába-parti alakulat (1%)
Meglepetésre nem lesz még dobogós sem a csapat (4%)
Aktív szavazás
A tavaszi szezonban melyik nap nézné szívesebben a Rába ETO hazai mérkőzéseit?
Péntekenként, este fél héttől (59%)
Hétfőnként, este fél héttől (41%)