Hírek Klub Csapat Mérkőzések Utánpótlás Galériák Videók Kapcsolat Linkek

Café a brazil arany

Szerkesztve: 2012-01-13 10:29:31 | Kategória: Egyéb

Amikor a két idegenlégiós, Mincho és Ninho távozott a klubtól, és velük a vezetőedző Artur Melo is, a vezetőség számára elsődleges feladattá vált, hogy minőségi igazolásokkal pótolják a távozókat.

A vezetőedzői posztra Marco Angulo spanyol szakember került, és már győzelemmel mutatkozott be a csapat kispadján a Csömör ellen, s munkájával elégedettek mind a játékosok, mind a vezetők.
Már a keret tagja Hugo „Ramada” Martins, a portugál válogatott, akinek pályára lépésére cseh csapatának késlekedése miatt kell várni, de úgy néz ki, hogy ez napokon belül rendeződik, és már hétfőn játszhat a Nagykáta ellen, 77-es számmal, ami kedvenc számának „duplája”, mivel a 7-es számot Lódi Tamás már évek óta a hátán hordja.
Az igazi nagy fogás azonban a mai napon hajnalban érkezett a Hotel Famulusba. Carlos Eduardo Martins, becenevén Café, aki igazi top játékos, és a brazil első osztályban játszott utoljára. 1988. május 26-án született Jaraguá do Sul-ban. 180 cm magas, 78 kg, igazi csatár, aki az aktuális bajnokságaiban rendre 50 gól feletti teljesítményre volt képes.
U20-as válogatott, U20-as Brazil Kupa győztes és megnyerte az U20-as dél-amerikai klub bajnokságot is.
2008-ban felnőttek között csapatával Brazil Kupát nyert és részt vett a klub világbajnokságon a spanyolországi Granadában. 2009-ben második a brazil nyílt bajnokságban és 2010-ben Iránba igazol, a Tabrik csapatához, ahonnan 2011-ben visszatér Brazíliába, a Rio Do Sul csapatába, ahonnan Győrbe igazol, a Rába ETO-hoz.
Nem akármilyen góllövőt sikerült a csapat soraiba csábítani, hiszen 2007-ben 59 góllal végzett az U20-as bajnokság végén, 2010-ben újra gólkirály már a felnőttek között 57 góllal, és 2011-ben a fél szezonban ismét ő vezette a góllövő listát 20 góllal.
Tehát igazi sztárt láthatnak majd a szurkolók a csapatban, aki meghatározó játékosa lehet képességei alapján a magyar bajnokságnak.
Érdekesség még, hogy Café magyar felmenőkkel büszkélkedhet, Reiser nevű dédnagyapja vándorolt Magyarországról Brazíliába, és mint azt a honlapján is megemlítette, szívesen lenne magyar állampolgár és ezzel együtt játszana a magyar válogatottban is.
Kíváncsian várjuk bemutatkozását, az első edzésen ma vesz részt, reméljük jó erőállapotban. Ha beilleszkedik játékostársai közé, úgy gondoljuk, rengeteg góljának örülhet a csapat és a lelkes győri szurkolótábor.

Molnár Attila

 

 Café és Falcao

 



Induló

Következő bajnoki mérkőzés

Rába ETO
MVFC-Berettyóújfalu
Kezdés: 18:30
2012-02-23
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok

Legutóbbi bajnoki mérkőzés


Colorspectrum Aramis1
Rába ETO5

Bajnokság állása: 17. forduló

Csapat Pontok
1. Rába ETO 43
2. MVFC Berettyóújfalu 37
3. DEAC Futsal Club 31
4. Gödöllői Bikák 30
5. Colorspectrum Aramis 30
6. Újszegedi TC 25
7. Vasas 1988 Déli Futsal 24
8. Admirál-Haladás VSE 24
9. Üllő FC Cső-Montage 16
10. Rubeola FC Csömör 14
11. MAFC BME Docler Akadémia 12
12. Nagykáta SE Futsal 4

Hirdetés

Statisztika

Az oldalt eddig 409193 látogató tekintette meg!
Bejelentkezés
Támogatók
  • Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Rába
  • Duna Takarék
  • Gombosi Pálinkafőző
  • Nemak
  • Magyar Aszfalt
  • Deé Pincészet
  • Győrszol
  • Four Gates Hungary
  • Security Patent
  • Hotel Famulus
  • Rehab Rába
  • Graboplan
  • Rakusz
  • Arrabona Med
  • Észak-Dunántúli Regionális Mosoda
  • Bortársaság
  • Ördögkonyha
  • Arrabona Játékterem
  • Lukács-iskola
  • Select
  • Zöldfa Étterem
  • SPEEDFIT
  • Winkler TÜZÉP
  • Dolly Szalon
  • KT-Led

További támogatók

Február 2012
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
14
15
16
17
18
19
21
22
24
26
27
28
29
    

Összes esemény megtekintése

Aktív szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd az új bajnokságban a címvédő Rába ETO?
Ismét megvédi címét a győri együttes (88%)
Ezúttal csak ezüstérmes lesz az ETO (7%)
Dobogós, harmadik lesz a pontvadászatban a Rába-parti alakulat (1%)
Meglepetésre nem lesz még dobogós sem a csapat (4%)
Aktív szavazás
A tavaszi szezonban melyik nap nézné szívesebben a Rába ETO hazai mérkőzéseit?
Péntekenként, este fél héttől (59%)
Hétfőnként, este fél héttől (41%)