Aktualitások
Egyéb
Vasárnap 16 óra15 perckor már zsinórban harmadik meccsét kezdte meg a Rába ETO az ellen a Stella Rosa ellen, akit eddigi párharcaik során mindig legyőzött.
olvasson tovább
A pénteki sikeres bajnoki mérkőzés után már másnap újra buszra ült a Rába ETO, és elutazott a csapat Bécsbe a Kupagyőztesek Kupájára.
olvasson tovább
8-4-re nyerte a Vasas elleni mérkőzését a Rába ETO péntek este a Fáy utcában. Nem a legjobb előjelekkel utazott el a csapat a mérkőzésre, mert Balázs Zoltán szeme edzésen megsérült, és így nem állhatott Marcos Angulo rendelkezésére.
olvasson tovább
A Rába ETO két román válogatott játékosa hazájuk nemzeti csapatával vesz részt a Futsal Európa Bajnokság döntőjében, Horvátországban. Két mérkőzés után minden esélyük megvan a továbbjutásra, csak az a kérdés, hogy első vagy második helyen jutnak tovább.
olvasson tovább
Pénteken a Fáy utcában teszi tiszteletét a jelenlegi legjobb magyar futsal csapat az ETO futsal. Személy szerint nagyon várom ezt a találkozott, ahogyan vártam még az első körben.
olvasson tovább
Január 13-án érkezett meg a Hotel Famulusba a férfi futsal NB I-ben szereplő Győri ETO új idegenlégiósa, Carlos Eduardo Martins. A brazil góllövő, becenevén Café csapatunkba való kerülése előtt a brazil első osztályban játszott utoljára.
olvasson tovább
Klubunk új idegenlégiósa, a portugál válogatott Hugo Martins, becenevén Ramada, aki az ETO-ba kerülése előtt a kifejezetten erős cseh bajnokságban légióskodott a Balticflora Teplice csapatában. A tüzes vérmérsékletű fiatal tavaly a házi gólkirályi címig jutott 11 találattal.
olvasson tovább
Hétvégén komoly menetelés vár a Rába ETO csapatára. Pénteken este 21 órakor a Vasas otthonában lép pályára a győri gárda bajnoki mérkőzésen, ahol a cél tovább gyarapítani a győzelmek számát.
olvasson tovább
Az igazán fanatikus futsal szurkolók, és persze a kevésbé fanatikusok is komoly mérkőzéseket tekinthetnek meg ma este a televíziók műsoraiban. A Revita Televízió 21 óra 25 perckor adja le a Rába ETO - Üllő FC Cső-Montage 6-3-as mérkőzést.
olvasson tovább
A klub számára nagyon fontos, hogy látványos, és főként eredményes játékával ne csak a soron következő mérkőzéseit, hanem új támogatókat is megnyerjen. Nagy örömünkre szolgál, hogy beszámolhatunk arról, hogy a Rába ETO Futsal Club új támogatót tudhat soraiban.
olvasson tovább
Hétfőn este 600 néző előtt lépett pályára a Rába ETO a Cső-Montage ellen. A mérkőzésre kilátogató szép számú szurkolónak műsorfüzettel és egyedi Kisalfölddel kedveskedett a klub és természetesen a tombolasorsolással, amelyen értékes nyeremények vártak gazdára.
olvasson tovább
Hétfőn este lép pályára ismét a Rába ETO. Hazai pályán a Magvassy Mihály Sportcsarnokban 18 óra 30 perckor fogadja az Üllő FC Cső-Montage csapatát. Az őszi mérkőzésen győri szempontból 4-2 lett a végeredmény, kétszer is felzárkózott a Cső, és bizony meg kellett küzdeni a három pontért az ETO-nak.
olvasson tovább
Fölényesen, 7-2-re nyert NB II-es ellenfele ellen a Rába ETO szerda este Ikrényben. A teltház (400 néző) előtt zajló visszavágó első félidejében a 8. percig kellett várni az első gólra, ekkor Gyurcsányi volt eredményes.
olvasson tovább
Az U15-ös korosztályban Németh Zoltán kapta a legjobb játékos cím elismerést 2011-ben. Az ifjú titán támadóként veszi ki részét a meccseken és mezén mindig kedvenc számát, a 11-est viseli.
olvasson tovább
A cím nem az UEFA Futsal Cup-ra, hanem a Magyar Kupára utal. Az új rendszerű lebonyolításban a kézilabdához hasonlóan a legjobb négy csapat egy helyszínen dönti el, ki lesz a Magyar Kupa győztes kis hazánkban.
olvasson tovább
Végh Alex az U13-as csapat 2011-es legjobbja, mindezeket a tulajdonságokat magáénak mondhatja, hiszen hosszú utat járt be fiatal kora ellenére, mert játszott az ETO nagypályás csapatában, ahonnan különböző indokokkal eltanácsolták, majd a Győri Dózsa következett, de az ifjú tehetség itt sem érezte jól magát.
olvasson tovább
A Palla D'Oro, azaz Aranylabda étteremben tartotta csütörtök délután sajtótájékoztatóját a Rába ETO Futsal Club. A helyszínválasztásnak egy különleges oka volt, ugyanis a csapat új szponzoraként mutatkozott tegnap be a befektetési arannyal foglalkozó Four Gates Hungary Kft.
olvasson tovább
Gyönyörű lányok vezették fel az NB I-es futsal mérkőzést Gödöllőn, mert az összecsapást megelőzően női első osztályú röplabdamérkőzés volt, a gödöllői Egyetemi Csarnokban. A látvány kellemes volt, de emiatt csúszott a mérkőzés kezdése, így negyedórával később indulhatott útjára a labda.
olvasson tovább
Ma pótolja elmaradt bajnoki mérkőzését a Rába ETO a Gödöllői Bikák otthonában. Az UEFA Futsal Cup menetelése miatt maradt el a bajnoki, és így most nem akármilyen téttel bír az összecsapás, mert az ETO győzelme esetén már pontelőnnyel vezetné a bajnokságot riválisaival szemben.
olvasson tovább
Könnyed, látványos játékkal aratott 6-1 arányú győzelmet a Rába ETO együttese Nagykátán a helyi NB I-es csapat ellen. A győri 5-0 után esélyesként lépett pályára a győri alakulat, és már a mérkőzés elején tudatosította, hogy a 3 pontért érkezett.
olvasson tovább
Hétfőn este 19 óra 30 perckor Nagykátán lép pályára a Rába ETO a tavaszi második fordulóban. Ősszel hazai pályán, 5-0 arányban nyert a győri alakulat, akkor Ninho három gólja mellett Dróth Zoli kétszer volt eredményes.
olvasson tovább
Újrakezdte a teljes értékű munkát Matkovics Gábor, az ETO Futsal Club kapusa, azok után, hogy megtámadta egy kaukázusi juhászkutya őt, és kedvencét Bodzát, a francia buldogot.
olvasson tovább
Amikor a két idegenlégiós, Mincho és Ninho távozott a klubtól, és velük a vezetőedző Artur Melo is, a vezetőség számára elsődleges feladattá vált, hogy minőségi igazolásokkal pótolják a távozókat.
olvasson tovább
Remek eredményt ért el a Gödöllői Bikák 1996-os, U16-os korosztálya, akik az ausztriai Weiz városában megrendezett, egy évvel idősebb korosztálynak kiírt tornán sem találtak legyőzőre és száz százalékos teljesítménnyel nyerték meg az U17-es futsal tornát.
olvasson tovább
A legfiatalabb korosztály legjobbja Lampert Krisztián lett 2011-ben. A védőként szereplő kissrác mindig a 8-as mezben lép pályára, Győrben született, jelenleg Enesén él, és imádja a futsalt.
olvasson tovább
Hétfő este közel 800 néző előtt lépett pályára a Rába ETO az év első hazai futsal bajnokiján a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be az új spanyol vezetőedző Marcos Angulo tétmérkőzésen a győri csapat kispadján.
olvasson tovább
Miközben kutyáját sétáltatta, kóbor eb támadta meg és sebesítette meg Matkovics Gábort, a Rába ETO futsalcsapatának kapusát. A játékos arcát érte harapás. Több mérkőzésen sem szerepelhet.
olvasson tovább
Január 7-én 23 óra 47 perckor 3,67 kilogrammal és 52 cm-rel megszületett Balázs Zoltán kislánya Timike. A baba és anyukája is mindketten jól vannak.
olvasson tovább
Hétfőn, január 9-én 18 óra 30 perckor játssza első bajnoki mérkőzését 2012-ben a Rába ETO futsal csapata a Rubeola FC együttesével. Ez lesz a bemutatkozó mérkőzése az új vezetőedzőnek, Marco Angulonak, és reményeink szerint, ha a játékengedélye megérkezik, pályára léphet a kiváló portugál válogatott játékos, Hugo "Ramada" Martins is.
olvasson tovább
Megtartotta első sajtótájékoztatóját a Győri ETO Futsal Club 2012-ben annak apropóján, hogy bemutatták a média képviselőinek a klub új vezetőedzőjét, és friss igazolását.
olvasson tovább
A Győri ETO Futsal Club 19 éves korosztálya komoly lehetőségek előtt áll. Mint már a címben is utaltunk rá, ez a korosztály az, ahonnan egy lépéssel felkerülhetnek a legtehetségesebbek az első csapat keretébe.
olvasson tovább
Utánpótlásunkat bemutató sorozatunk következő szereplője az U17-es korosztály. Vingler Zoltán, a Lukács iskola testnevelő tanára, futsal edző dolgozik hétről-hétre ezzel a gárdával.
olvasson tovább
Az ETO Futsal Club vezetősége és a Gombosi Pálinkafőző Kft. között jött létre szponzori megállapodás, amelynek köszönhetően az ország egyik legnagyobb gyümölcspárlatot, hungaricumot készítő cége lett az egyesület új támogatója.
olvasson tovább
Közel háromszáz gyerek és szüleik jelenlétében tartotta meg most már hagyományosnak mondható, karácsonyi ünnepségét az ETO Futsal Club. Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón Dr. Drucskó Zoltán ügyvezető elnök évértékelésében elmondta, hogy sikeres évet zárt az egyesület, amely magyar szinten mindent megnyert, és jó úton halad afelé, hogy ismét begyűjtse ezeket a címeket és az UEFA Futsal Cup-on felülmúlva előző évi teljesítményét, Európa tíz legjobb csapatáig menetelt.
olvasson tovább
Futsalkarácsony néven tartotta évzáró ünnepségét Magyarország jelenleg legeredményesebb futsalklubja, a Rába ETO. Az eseményen díjazták az egyesület legjobb játékosait, edzőit, de ajándékot kapott a klubban játszó összes gyerek is.
olvasson tovább
A magyar állam 2011. július 1-jén elfogadott törvénye értelmében a gazdasági társaságok, társasági adójuk 70 százalékával támogathatják az öt látványsportágban működő sportegyesületeket.
olvasson tovább
Karácsonyi ünnepséggel búcsúztatja 2011-et a Győri ETO Futsal Club.
olvasson tovább
Ha egy sportoló sportágában a válogatottságig jut, és még a világválogatottban is megfordul, nem biztos, hogy arra az elhatározásra jut, gyerekekkel szeretne foglalkozni, hogy belőlük is olyan jó játékost neveljen, mint amilyen ő maga. Már pedig Lódi Tamás így döntött.
olvasson tovább
Futsalválogatottunk csütörtökön, első meccsén lép pályára a gyöngyösi világbajnoki selejtező tornán.
A mieink csütörtökön a kazahokkal, pénteken a lettekkel, vasárnap az oroszokkal mérkőznek meg, a play off körbe jutáshoz a csoport első vagy második helyét kell megszereznie Frank Tamás együttesének.
olvasson tovább
A címben szereplő "csak" némi magyarázatra szorul, mert ezt a szócskát nem pozitív értelemben szokták használni. De ebben az esetben arra vonatkozik, hogy elértük az optimális állapotot, ez a korosztály "CSAK" futsalozik.
olvasson tovább
Pep Guardiola megtartotta második edzését is Yokohamában a Klubvilágbajnokságra készülő csapatának, és ez a tréning már inkább hasonlított a Barcelonában megszokottakhoz. A játékosok nem csak tovább dolgoztak, jóval intenzívebb is volt a munka, mint hétfőn, és kispályás meccseket is tartott a szakvezető.
olvasson tovább
Távozott a csapat kispadjáról Artur Melo, a Rába ETO edzője, pedig a portugál szakvezetővel megismételte tavalyi sikereit a csapat: bajnok és kupa-, valamint Szuperkupa-győztes volt, sőt, a bajnokcsapatok számára kiírt UEFA Futsal Kupában Európa legjobb 16 együttese közé is bejutott.
olvasson tovább
Az ETO Futsal Club nem csak az első vonalban legjobb Magyarországon, hanem az utánpótlás-nevelés területén is kiemelkedő eredményeket ér el. Már a klub megalapításának pillanatában az egyesület vezetősége elsődleges céljaként fogalmazta meg, hogy az utánpótlás-nevelés fő pillére legyen a jövőnek, hiszen a saját utánpótlás a legjobb és leggazdaságosabb befektetés.
olvasson tovább
Gyurcsányi Zsolt számára 2011 így december táján nagyon jó évnek bizonyult. A magyar bajnoki cím, a Magyar Kupa győzelem, Szuper Kupa elsőség mellett az UEFA Futsal Cup-on Európa legjobb 10 csapata közé került a Rába ETO-val. Stabil tagja a magyar válogatottnak és párjával kislányt várnak, tehát nemsokára boldog apuka lesz.
Így már csak hab a tortán, hogy az év szakági legjobbja választáson futsalban Magyarország elsőszámú játékosa lett.
olvasson tovább
December 14-től 18-ig világbajnoki selejtező tornát rendez Magyarország Gyöngyösön, ahol a Szbornaja mellett a lett és kazah válogatott lesz Magyarország ellenfele.
olvasson tovább
A Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Futsalban Gyurcsányi Zsolt, a Rába ETO válogatottja negyedszer lett az első.
olvasson tovább
A Hotel Famulus bowling termében búcsúztatta az évet a jól megérdemelt pihenőjére térő Rába ETO. A vidám és önfeledt parti keretében búcsúzott a csapat Artur Melo vezetőedzőtől és Minchotól, hiszen mindketten hazautaznak a héten és már nem térnek vissza a tavaszi idényre.
olvasson tovább
Szerdán este bombagóllal búcsúzott a RAFC elleni MK-mérkőzésen a magyar futsal első osztályától Mincho, a Rába ETO futsalosa.
olvasson tovább
Edzőt és játékosokat is keresnek a jobb szereplésre hajtó Rába ETO-nál - írja a Nemzeti Sport mai száma.
olvasson tovább
Futsalválogatottunk december 15-18. között Gyöngyösön játssza le világbajnoki selejtezőit, a mieink az orosz, a kazah és a lett válogatottal mérkőznek meg a továbbjutást jelentő első két hely megszerzéséért. A nemzeti együttesben öt győri játékos szerepel.
olvasson tovább
A spanyol CSD (Legfelsőbb Sporttanács) tanulmánya szerint a diákok között a futsal a leggyakorlottabb sport.
olvasson tovább
A Rába ETO nemzetközi kötelezettségei miatt a bajnok 5. fordulóból elmaradt Gödöllő elleni bajnoki mérkőzését csak jövőre rendezik meg.
olvasson tovább
A Rába ETO vezetői még a portugáliai UEFA Futsal Kupán megkoszorúzták a volt győri labdarúgó, Fehér Miklós szobrát.
olvasson tovább
Ugyan remekül helytállt a futsalcsapatok legrangosabb nemzetközi viadalán a magyar bajnok Rába ETO, eldőlt, hogy Artur Melo nem marad a győriek edzője.
olvasson tovább
Ugyan a Rába ETO "csak" negyedik lett csoportjában az UEFA futsal Cup elitkörében, a megszerzett pontok tekintetében az előkelő tizedik helyen zártak a sorozatban a zöld-fehérek.
olvasson tovább
Felkerült a legnépszerűbb videómegosztóra a Rába ETO utolsó lisszaboni mérkőzésének gólösszefoglalója is
olvasson tovább
Rendkívül izgalmas találkozón a hazai Sporting döntetlent játszott a grúz bajnokkal, így az ETO csak negyedik lett az UEFA Futsal Cup elitkörnek lisszaboni csoportjában.
olvasson tovább
Remekül helytállt csapatunk a neves Sporting ellen is. Az UEFA Futsal Cup tavaly döntős portugál együttese csupán két góllal volt jobb az ETO-nál.
olvasson tovább
Felkerült a legnépszerűbb videómegosztóra a Rába ETO Sporting elleni lisszaboni mérkőzésének gólösszefoglalója.
olvasson tovább
Túl van első lisszaboni edzésén a Rába ETO, amely ma este a grúz bajnok ellen lép pályára Portugáliában.
olvasson tovább
A magyar aranyérmes Rába ETO mától a hazai Sporting mellett a grúz és a román bajnokkal csap össze Portugáliában az UEFA Futsal Cup úgynevezett elitkörében.
olvasson tovább
Szerencsésen megérkezett Portugáliába a magyar bajnok Rába ETO, ahol a győriek az UEFA Futsal Cup legjobb tizenhat együttese között lépnek pályára.
olvasson tovább
Az MLSZ-ben megtartották a futsal Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását. Eldőlt, hogy a címvédő Rába ETO következő ellenfele a Rákosmenti FC lesz.
olvasson tovább
Úgy látszik a Győri ETO Futsal Club játékosai kezdenek megkomolyodni. A csapat meghatározó válogatott játékosai már az apaszerepre készülnek, hiszen Al-Ioani kislánya után újabb jövevények várhatók a csapat "óvodájába".
olvasson tovább
2011. október 22-én Kispesten lépett pályára a Rába ETO Futsal Club U11-es és U13-as utánpótlás csapata Magyar Bajnoki mérkőzésen.
olvasson tovább
A magyar futsalválogatott a tizedik helyen zárta a rangos brazíliai tornát, a nemzeti együttesben hat győri játékos szerepelt, s mindannyian remekül játszottak. A nemzeti együttes decemberben az orosz és a kazah csapat mellett Lettországgal találkozik.
olvasson tovább
A Rába ETO nemzetközi szereplése miatt, az együttes több bajnoki mérkőzésének időpontja is megváltozik.
olvasson tovább
Az MLSZ-ben elkészítették a futsal Magyar Kupa 2. fordulójának sorsolását.
olvasson tovább
Eldőlt, hogy Rába ETO november 15. és 20. között szerepel majd Portugáliában az UEFA Futsal Cup úgynevezett elitkörében.
olvasson tovább
Eldőlt, hogy a magyar bajnok Rába ETO az UEFA Futsal Cup elitkörében Portugáliában a Sporting mellett a grúz és a román bajnokkal csap össze.
olvasson tovább
Az UEFA ma tartja Futsal Cup úgynevezett elitkörének sorsolását. Kora délután kiderül, hogy legjobb tizenhat csapat között érdekelt magyar bajnoknak hová kell utaznia.
olvasson tovább
Sokszor mondják, kicsi a világ és erre lehet példa, hogy néhány győri szurkoló a távoli Rigában 'futott össze' Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal.
olvasson tovább
A lettországi UEFA Futsal Cup csoportkörére több győri szurkoló is elkísérte a Rába ETO-t, a jelgavai csarnok lelátóján azonban rajtuk kívül is akadt magyar drukker.
olvasson tovább
Mindkét győri regionális televízió - a Revita és az Oxygen is - remek összefoglalókat készített a Rába ETO rigai szerepléséről, a Digisport - amely szerencsére már nem először foglalkozott a győri csapattal - Harnisch Ákost és Balázs Zoltánt kérdezte a torna után.
olvasson tovább
Nyonban kijelölték az UEFA Futsal Cup elitkörének csoporthelyszíneit. Eldőlt, hogy Győr nem lesz a rendezők között.
olvasson tovább
Már Ausztriában meglepetés várta a Rigában a legjobb tizenhat közé jutó Rába ETO futsalosait, akiket a klub táncosai fogadtak a bécsi repülőtéren. Győrben aztán a klub utánpótlás-játékosai is felsorakoztak egy gyors köszöntésre.
olvasson tovább
Ma délután szerencsésen hazaérkezett az UEFA Futsal Cup lettországi csoportköréről a legjobb tizenhat közé jutott magyar bajnok Rába ETO.
olvasson tovább




























